Kevés munkakör értéktelenedett el úgy az elmúlt hónapokban, mint a bí ró sá givégrehajtóké. Sok vezető kitartó munkájának és az időközben megindult korrupciós pernek eredményeként ez a kifejezés ma már felér egy szitokszóval. Már a nyomozás során fény derült arra, hogy e szakma képviselői nem feltétlenül az igazság bajnokai – tisztelet a kivételnek, mert remélhetően ilyenek is vannak.
Sajnos az sem titok immár, hogy a nagyobb vagy éppen kevesebb nyilvánosságot kapott régebbi ügyeknél is gyakorta a legkevésbé a törvényesség és a jogbiztonság, sokkal inkább a kizsigerelés és a pénzhajhászás játszotta a legfontosabb szerepet. Rengeteg volt a panaszos, és a többség nem is reménykedhetett ügye objektív és szakszerű kivizsgálásában.
Természetesen ez sem jogosít fel senkit arra, hogy pisztollyal fogadja a végrehajtót, pláne a rendőröket. Ám a végrehajtói maffia ellen megindult bírósági tárgyalás némi magyarázatként szolgál arra, hogy volt mi ellen ágálni a végsőkig elkeseredett, földönfutóvá tett embereknek. Ferenc kétségkívül nem volt szófogadó ügyfél, leülte a rá kiszabott büntetést. Ám ha sikerülne érvényt szerezni igazának enynyi év után, akkor talán a követelt kártérítés is jogosan illeti meg. ►3
HÍREK
Tavaly jobb volt
BUDAPEST — Júniusban az ipari termelés növekedése 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal, ugyanakkor a járműgyártásban 19,1, a villamos berendezések gyártásában 16,9 százalékkal nőtt a termelés.
Halálos tűzharc
JERUZSÁLEM — Az izraeli hadsereg tűzharcban agyonlőtt két palesztint Jerikónál egy éjjeli razzián. Egy 16 és egy 25 éves fiatalember vesztette életét a menekülttáborban kitört összecsapásban. A két fegyveres az izraeliekre lőtt, akik egy körözött palesztint akartak letartóztatni.
Új gépet vesznek
BERLIN — Alehető leghamarabb leselejtezik a német kormány meghibásodó repülőgépét, amelynek újabb műszaki gondjai miatt le kellett mondani a külügyminiszter egyhetes körútját az indo-csendes-óceáni térségben. Az Airbus A340-300 típusú gépet amúgy is le akarták cserélni.