DK-s politikustól kért segítséget a megpuccsolt nigeri elnök
Mohamed Bazoum vendége volt Ara-Kovács Attila
Az afrikai országban óriási a nyomor, az új katonai vezetés pedig Nyugat-ellenes
Látogatás Az Európai Parlament képviselőjét, Ara-Kovács Attilát (balra, fent) a saját palotájában vendégelte meg Mohamed Bazoum (elöl, jobbra), Niger elnöke
Tüntetés Amikor a nyugati országokat, az EU-t ellenségnek tekintő katonai vezetés átvette a hatalmat az afrikai országban, többen az utcára vonultak
Fotó: MTI-AP/Sam Mednick
NIAMEY — Saját palotájában fogadta még tavaly ősszel Ara-Kovács Attilát a néhány héttel ezelőtt megpuccsolt és azóta őrizetben lévő nigeri elnök, aki négyszemközt is beszélt biztonsági kérdésekről az Európai Parlament magyar képviselőjével. Akkor nem is sejtették, hogy rövid időn belül igencsak aktuális lesz a téma.
A hadserege által elárult, azóta fogságban lévő, a napokban pedig hazaárulással megvádolt Mohamed Bazoum mellett a teljes nyugati világ, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kiállt. Eközben egyre több jel mutat arra, hogy a vezetést megkaparintó katonai junta mögött az oroszok állnak, és félő, hogy az ukrajnai háborúban jelentős szerepet vállaló, kegyetlensé- géről hírhedt Wagner-csoport is befészkeli magát az elmaradott nyugat-afrikai országba.
Ennek a káosznak azonban semmi előjele nem volt még tavaly novemberben, erről beszélt lapunknak Ara-Kovács Attila, aki az EP külügyi bizottsága biztonsági és védelmi albizottságának tagjaként több napot töltött Nigerben.
– Bazoum elnök a rezidenciáján fogadott minket, nagyon szívélyes volt. Civil ember benyomását keltette a szóhasználatával, a közvetlenségével, a megjelenésével és a kedélyességével. Fontos üzenete volt annak is, hogy nem az asztalfőhöz ült le, csak odahúzott egy széket és így beszélgetett a delegációnkkal – mesélte a Demokratikus Koalíció tagja.
Az uniós képviselőket egyszerű étellel, kecskehússal, salátával és mentateával kínálta az államfő, aki Ara-Kováccsal külön is társalgott.
– Azt szerette volna elérni nálam, ahogy egyébként a többieknél is, hogy érvényesítsük a befolyásunkat, nehogy elhagyják a térséget és különösen Nigert a nyugati segéderők. Író emberként számomra Bazoum sorstragédiája volt a legérdekesebb. Ő volt az egyik vezéralakja a Száhel-övezetben a gyarmatosítás felszámolásának, de amikor megérkeztünk, érződött a szorultság a hangján, és szinte könyörgött, hogy maradjanak a franciák és az európaiak, akiknek a kiűzéséért küzdött egykoron – fogalmazott a képviselő, aki szerint az elnök is látta azt a nyilvánvaló tényt, hogy nyugati segítség nélkül, a jelenlegi fejlettségi szintjükön, egyszerűen életképtelenek ezek az államok.
Parancsnok Amadou Abdramane ezredes, a puccsisták egyik vezetője hazaárulással vádolja a megbuktatott Bazoumot
Fotó: MTI/APORTN
Bazoum elnök a fogadáson nem is ejtett szót belső ellenségről, úgy látta, a hatalmát külső erők, például az iszlamista Boko Haram fenyegeti. Sőt, még az EP-képviselőknek is arról beszélt, a hadsereg – amely később ellene fordult – fejlesztése a legfontosabb a kormánya számára.
– Sem ő, sem mi, de még a Nigerben állomásozó európai, amerikai tanácsadók, egykori tábornokok és hírszerzők sem sejtették, hogy mi készül a háttérben, pedig ők rendkívüli tapasztalattal rendelkeznek. Az utunk során meglátogattuk a katonákat is, találkoztunk a későbbi puccsot vezénylő tisztek közül négygyel is, de úgy tűnt, a hadsereg lojális az elnökhöz – jegyezte meg.
A delegációt egyébként páncélozott autókkal védték az egyenruhások, hiszen Nigerben óriási a nyomor és a bűnözés. A diplomaták pedig különösen nagy veszélyben vannak: Ara-Kovácséknak meséltek egy hídról, ahol éjszakánként garantáltan elrabolják az arra járó fehéreket, akikért másnap váltságdíjat kérnek, pénz híján pedig megölik őket.
B. B.
Nagyhatalmi játszmák
Niger az atomenergia-iparban létfontosságú uránból többet termel, mint Oroszország vagy Kína, az export negyede pedig Európába, főként Franciaországba irányul. Noha elsőre úgy tűnhet, Nigerben is egy nyugat-kelet konfliktust látunk, Ara-Kovács szerint a helyzet komplikáltabb: az országban ugyanis fontos érdekeltségei vannak Kínának is, így a puccsal Oroszország éppúgy sérti az ázsiai ország érdekeit, mint a nyugatiakét.
Trump ellen vádat emeltek, és börtönbe záratnák
WASHINGTON — Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök és 18 munkatársa ellen a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlete miatt. A volt elnök elleni negyedik eljárás Georgia állam kerületi ügyészének vizsgálata nyomán és kezdeményezésére indult.
A 97 oldalas vádirat összesen 40 vádpontot tartalmaz, amelyek közül Donald Trump ellen 13-at sorol. Bajban lehet Rudy Giuliani, Donald Trump ügyvédje, valamint többen a volt elnök fehér házi beosztottjai közül, így például Mark Meadows volt kabinetfőnök.
A vádlottak 2020-ban „elutasították, hogy elfogadják Trump vereségét, és tudatosan, akaratlagosan arra szövetkeztek, hogy törvénytelenül megváltoztassák a választás eredményét”. A dokumentum szerint a vádlottak szövetkezése zsarolásra is kiterjedt. Az ügyész fél éven belül szeretné a bírósági tárgyalás megkezdését.
Blikk-információ
8 általános is elég a Hiúzhoz
BUDAPEST — Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménynyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség – mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. Emlékeztetett arra, a honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy ütőképes magyar haderő jöjjön létre, ennek részeként érkeztek a Leopard 2 harckocsik, megújul a helikopterflotta és megérkeztek az első új gyalogsági harcjárművek, a Hiúzok is.
A harcjármű kezelőszemélyzete a vezetőből, az irányzóból és a parancsnokból áll, a jármű hátuljában, a „deszanttérben” pedig a lövészraj foglal helyet. A toborzókampánnyal ezt a lövészállományt szeretnék szeptember 11-ig feltölteni.
Kajári Ferenc elmondta: 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak. Az állomány feladata lesz, hogy kitapasztalja, miként lehet a legjobban használni a Hiúzt, kidolgozza az új harceljárásokat.