postaláda

pf@interpressmagazin.hu

A júliusi számukban, a Gyógyító géniusz című cikkükben bemutatták Moshe Feldenkrais módszerét egyes testi rendellenességek gyógyításáról. Ha jól értelmeztem a módszer lényegét, az agy egyes területeinek funkcióját próbálja meg úgy átstrukturálni, hogy az a problémákat okozó szimptómákat eliminálja.

Nekem a módszerről Pető András jutott eszembe. A Pető professzor által kifejlesztett módszer lényege ugyanez: az agy születéskor vagy felnőttkorban szerzett sérülései következtében hibásan működő területei által vezérelt funkciókat áttereli az egészséges agyrészekre. A Pető-módszer lényegét a Wikipédia imígyen foglalja össze: „A Pető-módszer egy konduktív gyógypedagógiai módszer, amely a szervezet önregenerálódására alapozva fejleszti a mozgásképességet. A módszert Pető András (1893– 1967) orvos-gyógypedagógus fejlesztette ki. Egyedülálló gyógymódjának alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulásitanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók.” A cikk sehol nem említi Pető András nevét, pedig a két módszer alapelvei nagyon hasonlók. Még annyit megjegyzek, úgy tűnik, a nagyon hasonló alapelvek ellenére a két tudós soha nem találkozott, legalábbis nem találtam erre utaló információt; annak ellenére, hogy a két tudós majdnem azonos időben élt (P. A.: 1893–1967, M. F.: 1904–1984).

Pár gondolatot fűznék a felvetettekhez: Bár a szakértők közvetlen kapcsolatról a Feldenkrais- és a Pető-módszer között eddig nem tettek említést, valóban lehet közös elvük, mint például: – atudatosság és a visszajelzés fontossága a tanulás és a fejlődés szempontjából; – egyénre szabott és holisztikus megközelítések alkalmazása az egyes személyek szükségleteinek és céljainak kielégítése érdekében; – az emberi agy és idegrendszer plaszticitásának és potenciáljának felismerése.

Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa egyelőre csak a már korábban jóváhagyott kutatási programokat fogja finanszírozni a déli sarkvidéken, ami veszélybe sodorhatja két jelentős program elindulását is. A CMB-S4 projektben az ősrobbanás után visszamaradt sugárzást tanulmányoznák több mikrohullámú teleszkóppal, az IceCube-Gen2 pedig kibővítené a világ legnagyobb neutrínódetektorát, amely a sarki jég mélyébe ágyazott optikai érzékelőkkel érzékeli az űrből érkező ultranagy energiájú neutrínókat. A vezető kutatók szerint a késlekedés miatt elveszíthetik a programokra már leszerződött tudományos munkatársakat, ami később további problémákat okozhat. A háttérben az állhat, hogy ezek a programok valószínűleg több elektromos energiát igényelnének, mint amennyit a déli-sarki kutatóállomás jelenleg biztosítani tud, és el kell végezni velük több, korábban elmaradt karbantartási és fejlesztési feladatot is.